ZSOLTÁROK KÖNYVE

104. fejezetIstennek a teremtés munkáiból való dicsérete

1 Áldjad én * lelkem az Urat! Uram én Istenem, nagy vagy te igen, ékességet és fenséget öltöztél magadra! [u'Zsolt. 146,1.']

2 A ki körülvette * magát világossággal, mint egy öltözettel, † és kiterjesztette az egeket, mint egy kárpitot; [u'1 Tim. 6,16.'] ; [u'\xc9sa. 40,22.']

3 A ki vizeken építi fel az ő palotáját, a felhőket rendeli az * ő szekerévé, jár a szeleknek szárnyain; [u'\xc9sa. 18,2.']

4 A ki a szeleket teszi követeivé, a lángoló tüzet szolgáivá.

5 Ő fundálta a földet az * ő oszlopain, nem mozdul az meg soha örökké. [u'Zsolt. 24,2.']

6 Vízáradattal, mint egy ruhával borítottad be azt, a hegyek * felett is vizek állottak vala. [u'1 M\xf3z. 1,9.10. 7,19.24.']

7 Egy kiáltásodtól * eloszlának, és mennydörgésednek szavától szétriadának. [u'1 M\xf3z. 1,9. 8,1.3. J\xf3b 37,4.5.']

8 Hegyek emelkedének fel és völgyek szállának alá arra a helyre, a melyet fundáltál nékik.

9 Határt * vetettél, a melyet át nem hágnak, nem térnek vissza a földnek elborítására. [u'J\xf3b 38,20.21. Jer. 50,22.']

10 A ki elbocsátja a forrásokat a völgyekbe, hogy folydogáljanak a hegyek között;

11 Megitassák a mezőnek minden állatát; a vadszamarak is megoltsák szomjúságukat.

12 Mellettök lakoznak az égnek madarai, az ágak közül hangicsálnak.

13 A ki megöntözi * a hegyeket az ő palotájából; a te munkáidnak gyümölcséből megelégíttetik a föld. [u'J\xf3b 38,26.27.']

14 A ki füvet sarjaszt a barmoknak és növényeket az embereknek hasznára, hogy eledelt vegyenek a földből,

15 És bort, * a mely megvidámítja a halandónak szívét, fényesebbé † teszi az orczát az olajnál; és kenyeret, a mely megerősíti a halandónak szívét. [u'P\xe9ld. 31,6.7.'] ; [u'2 S\xe1m. 14,2.']

16 Megelégíttetnek az Úrnak fái, a Libánonnak czédrusai, a melyeket plántált;

17 A melyeken madarak fészkelnek: az eszterág, a melynek a cziprusok a háza.

18 A magas hegyek a vadkecskéknek, a sziklák * hörcsögöknek menedéke. [u'P\xe9ld. 30,24.26.']

19 Teremtett holdat * ünnepeknek mutatására; a napot, a mely lenyugovását tudja. [u'1 M\xf3z. 1,14\u201316.']

20 Szerzett setétséget, hogy éjszaka legyen, a melyben szétjárjanak a mezőnek összes vadai;

21 Az oroszlánkölykök, a melyek ordítanak * a prédáért, sürgetvén Istentől eledelöket. [u'\xc9sa. 31,4.']

22 Ha felkél a nap, elrejtőznek és hajlékaikban heverésznek;

23 Az ember munkájára megy ki, és az ő dolgára mind estvéig.

24 Mily számtalanok a te műveid, Uram! Mindazokat bölcsen alkottad meg, és betelt a föld * a te gazdagságoddal. [u'\xc9sa. 6,3.']

25 Ez a nagy és széles tenger! Itt vannak benne a megszámlálhatatlan csúszók; apró állatok nagyokkal együtt.

26 Amott gályák járnak * sczethal, a melyet azért formáltál, hogy játszadozzék benne. [u'J\xf3b 25,13. 41,12\u201333.']

27 Mindazok te reád néznek, hogy megadjad * eledelüket alkalmas időben. [u'Zsolt. 145,15.']

28 Adsz nékik ésők takarnak; megnyitod kezedet, és megtelnek a te jóvoltoddal.

29 Elfordítod orczádat, megháborodnak; elveszed a lelköket, * kimulnak és porrá lesznek újra. [u'J\xf3b. 34,14.15.']

30 Kibocsátod a te lelkedet, megújulnak, és újjá teszed a földnek színét.

31 Legyen az Úrnak * dicsőség örökké; örvendezzen az Úr az ő teremtményeiben; [u'vers 24.']

32 A ki, ha rátekint e földre, megrendül az; megilleti a hegyeket, * és füstölögnek azok. [u'2 M\xf3z. 19,18. Zsolt. 18,8.']

33 Éneklek az Úrnak egész életemben; zengedezek az én Istenemnek, a míg vagyok!

34 Legyen kedves néki az én rebegésem; örvendezem én az Úrban;

35 Veszszenek el a bűnösök a földről, és a hitetlenek ne legyenek többé! Áldjad én lelkem az Urat; dicsérjétek az Urat!