PÉTER ELSŐ LEVELE

3. fejezet

A házastársak becsüljék meg egymást

1 Ugyanígy, ti, asszonyok, engedelmeskedjetek férjeteknek, hogy ha közülük egyesek nem engedelmeskednek az igének, feleségük magaviselete szavak nélkül is megnyerje őket, Ef 5,22; Kol 3,18

2 felfigyelve istenfélő és tiszta életetekre.

3 Ne a külső dísz legyen a ti ékességetek, ne a hajfonogatás, arany ékszerek felrakása vagy különféle ruhák felöltése, 1Tim 2,9

4 hanem a szív elrejtett embere a szelíd és csendes lélek el nem múló díszével: ez értékes Isten előtt.

5 Egykor a szent asszonyok is, akik Istenben reménykedtek, így díszítették magukat: engedelmeskedtek férjüknek,

6 ahogyan Sára engedelmeskedett Ábrahámnak, és urának nevezte őt. Az ő leányai lesztek, ha jót tesztek, és ha nem féltek semmiféle fenyegetéstől. 1Móz 18,12

7 És ugyanígy, ti, férfiak is, megértően éljetek együtt feleségetekkel, mint a gyengébb féllel, adjátok meg neki a tiszteletet mint örököstársatoknak is az élet kegyelmében, hogy imádkozásotok ne ütközzék akadályba. Ef 5,25; Kol 3,19

Cselekedjétek a jót állhatatosan

8 Végül pedig legyetek mindnyájan egyetértők, együttérzők, testvérszeretők, könyörületesek, alázatosak.

9 Ne fizessetek a gonoszért gonosszal, vagy a gyalázkodásért gyalázkodással, hanem ellenkezőleg: mondjatok áldást, hiszen arra hívattatok el, hogy áldást örököljetek.

10 Mert aki szeretne örülni az életnek és jó napokat látni, óvja nyelvét a gonosztól, és ajkait, hogy ne szóljanak álnokságot; Zsolt 34,13-17

11 forduljon el a gonosztól, és cselekedjék jót, keresse és kövesse a békességet;

12 mert az Úr szeme az igazakon van, és füle az ő könyörgésükre figyel, az Úr arca pedig a gonoszt cselekvők ellen fordul.

13 De ki az, aki bántalmaz titeket, ha buzgón igyekeztek a jóra?

14 De még ha szenvednétek is az igazságért, akkor is boldogok vagytok; a fenyegetésüktől pedig ne ijedjetek meg, se meg ne rettenjetek. Mt 5,10; Ézs 8,12-13

15 Ellenben az Urat, Krisztust tartsátok szentnek szívetekben, és legyetek készen mindenkor számot adni mindenkinek, aki számon kéri tőletek a bennetek élő reménységet.

16 Ezt pedig szelíden és tisztelettudóan, jó lelkiismerettel tegyétek, hogy amivel rágalmaznak titeket, abban megszégyenüljenek azok, akik gyalázzák a ti Krisztusban való példás életeteket.

17 Mert jobb jót, mint gonoszt cselekedve szenvedni, ha ez az Isten akarata.

Krisztus halálának és feltámadásának gyümölcse

18 Mert Krisztus is szenvedett egyszer a bűnökért, az Igaz a nem igazakért, hogy Istenhez vezessen minket, miután halálra adatott test szerint, de megeleveníttetett Lélek szerint.

19 Így ment el a börtönben levő lelkekhez is, és prédikált azoknak,

20 akik egykor engedetlenek voltak, amikor Isten türelmesen várakozott Nóé napjaiban a bárka készítésekor. Ebben kevés, szám szerint nyolc lélek menekült meg a vízen át. 1Móz 6,1-7,24

21 Most pedig titeket is megment ennek képmása, a keresztség, amely nem a test szennyének lemosása, hanem könyörgés Istenhez jó lelkiismeretért a feltámadt Jézus Krisztus által,

22 aki miután felment a mennybe, Isten jobbján van, és alávettettek neki angyalok, hatalmasságok és erők.

...

Betűméret


Olvasási beállítások

Keresés a Bibliában