A BÍRÁK KÖNYVE

8. fejezet

A féltékeny efraimiak

1 De az efraimiak azt mondták neki: Mit tettél velünk? Miért nem hívtál bennünket, amikor harcba indultál Midján ellen? És hevesen pöröltek vele. Bír 12,1

2 Ő azonban így felelt nekik: Ugyan mit tettem én hozzátok képest? Nem ér-e többet Efraim böngészése Abíezer szüreténél? Bír 6,11.15

3 A ti kezetekbe adta Isten Midján vezéreit, Órébet és Zeébet. Hozzátok képest mit tudtam én tenni? Amikor így beszélt, megenyhült vele szemben az indulatuk.

Gedeon üldözi Midjánt a Jordánon túl

4 Gedeon megérkezett a Jordánhoz, és átkelt háromszáz emberével; fáradtak voltak, de folytatták az üldözést.

5 Ezt mondta Szukkót lakóinak: Adjatok néhány kenyeret ennek a népnek, amely engem követ, mert fáradtak, pedig nekem üldöznöm kell Zebahot és Calmunnát, Midján királyait.

6 Szukkót vezetői ezt felelték: Talán már a kezedben tartod Zebahot és Calmunnát, hogy kenyeret kívánsz tőlünk a seregednek?

7 Gedeon azt mondta: Ha majd az Úr kezembe adja Zebahot és Calmunnát, ezért pusztai tövissel és tüskével csépelem majd végig a testeteket!

8 Onnan fölment Penúélba, és ugyanúgy szólt azokhoz is. De Penúél lakói is ugyanúgy válaszoltak, ahogyan a szukkótiak.

9 Akkor ezt mondta Penúél lakóinak is: Ha sértetlenül térek vissza, lerombolom ezt a tornyot!

10 Zebah és Calmunná Karkórban voltak táborukkal együtt: mintegy tizenötezer ember, mindazok, akik megmaradtak a keleti törzsek egész táborából; százhúszezer kardforgató ember pedig már elesett.

11 Gedeon a sátorlakók útján vonult fel, Nóbahtól és Jogbohától keletre. Megverte a tábort, mert a tábor már biztonságban érezte magát.

12 Zebah és Calmunná elmenekült, de ő üldözőbe vette őket, és elfogta Zebahot és Calmunnát, Midján két királyát, az egész tábort pedig szétverte.

Gedeon igazságot szolgáltat

13 Amikor visszatért Gedeon, Jóás fia a harcból a Heresz-hágótól,

14 elfogott Szukkót lakói közül egy ifjút, és kikérdezte. Az pedig felírta neki Szukkót vezetőit és véneit, hetvenhét embert.

15 Azután odament Szukkót lakóihoz, és ezt mondta: Nohát, itt van Zebah és Calmunná, akik miatt így gúnyolódtatok velem: Talán már a kezedben tartod Zebahot és Calmunnát, hogy kenyeret kívánsz tőlünk fáradt embereidnek?

16 Azzal lefogatta a város véneit, és pusztai tövissel meg tüskével fenyítette meg ezeket a szukkótiakat.

17 Majd lerombolta Penúél tornyát, a város lakóit pedig megölette.

18 Azután ezt kérdezte Zebahtól és Calmunnától: Milyenek voltak azok a férfiak, akiket a Tábór hegyén megöltetek? Azok így feleltek: Olyanok voltak, mint te; mindegyik úgy nézett ki, akár egy herceg.

19 Akkor ezt mondta: Az én testvéreim, anyámnak a fiai voltak azok. Az élő Úrra mondom, nem ölnélek meg benneteket, ha életben hagytátok volna őket! 4Móz 35,31

20 Majd ezt mondta elsőszülöttjének, Jeternek: Rajta, öld meg őket! De az ifjú nem húzta ki kardját, mert félt, hiszen még egész fiatal volt.

21 Ekkor azt mondta Zebah és Calmunná: Rajta, vágj le bennünket te, mert amilyen a férfi, olyan az ereje! Gedeon erre fölkelt, és megölte Zebahot és Calmunnát, azután leszedte tevéik nyakáról a holdacskákat.

22 Ezután azt mondták az izráeliek Gedeonnak: Uralkodj rajtunk te, aztán a fiad és az unokád is, mert megszabadítottál bennünket Midján kezéből! 1Sám 8,5-7

23 De Gedeon így válaszolt nekik: Én nem uralkodom rajtatok, és nem fog uralkodni rajtatok a fiam sem. Az Úr uralkodjék rajtatok!

Gedeon bálványimádása és halála

24 Majd ezt mondta nekik Gedeon: Csak egyet kérek tőletek: adja nekem mindenki a függőket, amelyeket zsákmányolt! Azok ugyanis aranyfüggőket viseltek, mivel izmaeliek voltak.

25 Ők így feleltek: Örömest odaadjuk. Leterítettek egy felsőruhát, és arra dobta mindenki a zsákmányolt függőket.

26 Az elkért aranyfüggők súlya ezerhétszáz aranysekel volt azokon a holdacskákon, fülbevalókon és bíbor ruhákon kívül, amelyeket Midján királyai viseltek, meg a láncokon kívül, amelyek a tevéik nyakában voltak.

27 Gedeon csináltatott ezekből egy éfódot, és felállította a városában, Ofrában. Ott paráználkodott azzal egész Izráel. Csapda lett ez Gedeonnak és háza népének. Bír 2,3; 17,5

28 Így kellett megalázkodnia Midjánnak Izráel fiai előtt, nem is emelték fel többé a fejüket. És béke lett az országban negyven esztendeig Gedeon idejében. Bír 3,11; 5,31

29 Jerubbaal, Jóás fia azután elment, és otthon lakott.

30 Gedeonnak hetven fia volt; ezek mind tőle származtak, mert sok felesége volt.

31 A sikemi másodfelesége is szült neki egy fiút, akinek az Abímelek nevet adta.

32 Azután meghalt Gedeon, Jóás fia szép öregkorban, és eltemették apjának, Jóásnak a sírjába, az abíezeri Ofrában.

33 Miután Gedeon meghalt, ismét paráználkodni kezdtek Izráel fiai a Baalokkal, és Baal-Berítet tették meg istenüknek.

34 Nem törődtek Izráel fiai Istenükkel, az Úrral, aki minden környező ellenségük kezéből kimentette őket.

35 De nem voltak hűségesek Jerubbaalnak, azaz Gedeonnak a háza népéhez sem mindazért a jóért, amit Izráelért cselekedett. Bír 9,5

...

Betűméret


Olvasási beállítások

Keresés a Bibliában