JÓZSUÉ KÖNYVE

19. fejezet

Simeon öröksége

1 A sorsolás másodszorra Simeonra, Simeon fiainak törzsére esett, annak nemzetségeire. Az ő örökségük Júda fiainak az örökségén belül volt.

2 Az ő örökségük lett Beérseba, Seba és Móládá,

3 Hacar-Súál, Bálá és Ecem,

4 Eltólad, Betúl és Hormá,

5 Ciklág, Bét-Markábót és Hacar-Szúszá,

6 Bét-Lebáót és Sárúhen: tizenhárom város, falvaival együtt.

7 Ajin, Rimmón, Eter és Ásán: négy város, falvaival együtt.

8 Továbbá mindazok a falvak, amelyek ezek körül a városok körül voltak Baalat-Beérig, a délvidéki Rámáig. Ez Simeon fiai törzsének az öröksége nemzetségeinek megfelelően.

9 Júda fiainak a részéből adtak Simeon fiainak örökséget, mert Júda fiainak túl nagy birtokrész jutott. Ezért kaptak örökséget Simeon fiai azoknak az örökségén belül.

Zebulon öröksége

10 Harmadszor Zebulon fiaira, az ő nemzetségeikre esett a sorsolás. Örökségük határa Szárídig ér.

11 Fölmegy a határuk nyugatnak Maralá felé, érinti Dabbesetet, majd érinti azt a patakot, amely Jokneámmal szemben van.

12 Szárídnál keletre, napkelet felé fordul Kiszlót-Tábór határán, azután elér Dáberatig, majd fölmegy Jáfíáig.

13 Onnan továbbmegy keleti irányban Gat-Héfer és Ét-Kácín felé, majd elér Rimmónig, ott pedig elkanyarodik Néá felé.

14 Ezt megkerüli a határ Hannátóntól északra, és a Jiftah-Él-völgyben végződik.

15 Ott van még Kattát, Nahalál, Simrón, Jidalá és Betlehem. Tizenkét város, falvaival együtt. Bír 1,30

16 Ez Zebulon fiainak az öröksége nemzetségeiknek megfelelően: ezek a városok falvaikkal együtt.

Issakár öröksége

17 Negyedszer Issakárra esett a sorsolás, Issakár fiaira, az ő nemzetségeikre.

18 Az ő területükön van Jezréel, Keszúlót és Súném,

19 Hafárajim, Síón és Anáharat,

20 Rabbít, Kisjón és Ebec,

21 Remet, Én-Ganním, Én-Haddá és Bét-Paccéc.

22 Érinti a határ Tábórt, Sahacímát és Bét-Semest, úgyhogy határuk a Jordánnál végződik. Tizenhat város, falvaival együtt.

23 Ez Issakár fiai törzsének az öröksége nemzetségeiknek megfelelően: ezek a városok falvaikkal együtt.

Ásér öröksége

24 Ötödször Ásér fiainak a törzsére, az ő nemzetségeikre esett a sorsolás.

25 Az ő területükön van Helkat, Halí, Beten és Aksáf,

26 Alammelek, Amád és Misál. Nyugaton érinti a határ a Karmelt és a Libnát-patakot.

27 Innen napkelet felé fordul Bét-Dágón felé, érinti északon Zebulont, a Jiftah-Él-völgyet, Bét-Émeket és Neíélt, majd elér északon Kábúlig.

28 Innen Ebrón, Rehób, Hammón és Káná mellett egészen Szidón-Rabbáig húzódik.

29 Azután Rámá felé fordul a határ, egészen Tírusz megerősített városáig. Majd Hószá felé fordul a határ, és a tengernél végződik. Ott van még Hebel, Akzíb, Bír 1,31-32

30 Ummá, Afék és Rehób. Huszonkét város, falvaival együtt.

31 Ez Ásér fiai törzsének az öröksége nemzetségeinek megfelelően: ezek a városok falvaikkal együtt.

Naftáli öröksége

32 Hatodszor Naftáli fiaira esett a sorsolás; Naftáli fiaira, az ő nemzetségeikre.

33 Az ő határuk Héleftől, a caananními tölgyfától Adámí-Nekeben és Jabneélen át Lakkúmig terjed, és a Jordánig ér el.

34 Azután nyugat felé Aznót-Tábórnak fordul a határ, és onnan elér Húkókig. Délen Zebulonnal érintkezik, nyugaton meg Ásérral érintkezik, napkeleten pedig a Jordánnal.

35 A megerősített városok ezek: Ciddím, Cér, Hammat, Rakkat és Kinneret,

36 Adámá, Rámá és Hácór,

37 Kedes, Edreí és Én-Hácór,

38 Jirón, Migdal-Él, Horém, Bét-Anát és Bét-Semes: tizenkilenc város, falvaival együtt. Bír 1,33

39 Ez Naftáli fiai törzsének az öröksége nemzetségeinek megfelelően: ezek a városok falvaikkal együtt.

Dán öröksége

40 Hetedszer Dán fiainak törzsére esett a sorsolás, az ő nemzetségeikre.

41 Az ő örökségük területén van Corá, Estáól és Ír-Semes,

42 Saalbím, Ajjálón és Jitlá, Bír 1,34-35

43 Élón, Timnátá és Ekrón,

44 Elteké, Gibbetón és Baalat,

45 Jehud, Bené-Berak és Gat-Rimmón,

46 Mé-Jarkón és Rakkón a Jáfó előtti területtel együtt.

47 Dán fiai azonban elvesztették területüket. Ezért felvonultak Dán fiai, és megtámadták Lesemet. Elfoglalták, kardélre hányták lakosait, majd birtokba vették, és letelepedtek benne. Azután Lesemet ősatyjukról, Dánról Dánnak nevezték el. Bír 18,27-29

48 Ez Dán fiai törzsének az öröksége nemzetségeiknek megfelelően: ezek a városok falvaikkal együtt.

Józsué öröksége

49 Amikor befejezték az örökség szétosztását az ország területén, akkor örökséget adtak Izráel fiai maguk között Józsuénak, Nún fiának is. 4Móz 14,30

50 Az Úr parancsa szerint azt a várost adták neki, amelyet kért: Timnat-Szerahot, Efraim hegyvidékén. Felépítette a várost, és abban lakott. Józs 24,30

51 Ezeket a területeket osztotta ki örökségül Eleázár pap meg Józsué, Nún fia és az izráeli törzsek családfői sorsvetéssel Sílóban, az Úr színe előtt, a kijelentés sátrának a bejáratánál. Így végezték el az ország felosztását. Józs 14,1; 18,1

...

Betűméret


Olvasási beállítások

Keresés a Bibliában