MÁTÉ EVANGÉLIUMA

24. fejezet

Jézus jövendölése a templomról

1 Amikor Jézus kijött a templomból, és tovább akart menni, odaléptek hozzá a tanítványai, hogy megmutassák neki a templom épületeit.

2 Ő azonban így szólt hozzájuk: Látjátok mindezt? Bizony mondom nektek, nem marad itt kő kövön, amit le ne rombolnának.

A nagy megpróbáltatás ideje

3 Amikor Jézus az Olajfák hegyén ült, odamentek hozzá tanítványai külön, és ezt kérdezték: Mondd meg nekünk, mikor lesz ez, és mi lesz a jele a te eljövetelednek és a világ végének?

4 Jézus így válaszolt nekik: Vigyázzatok, nehogy valaki megtévesszen titeket! 2Thessz 2,3

5 Mert sokan jönnek majd az én nevemben, és ezt mondják: Én vagyok a Krisztus! – és sokakat megtévesztenek.

6 Fogtok hallani háborúkról, és hallotok háborús híreket. Vigyázzatok, ne rémüljetek meg, mert ennek meg kell lennie, de ez még nem a vég.

7 Mert nemzet nemzet ellen és ország ország ellen támad, éhínségek és földrengések lesznek mindenfelé.

8 De mindez a vajúdás kínjainak kezdete.

9 Akkor átadnak titeket kínvallatásra, megölnek benneteket, és gyűlöl titeket minden nép az én nevemért.

10 Akkor sokan eltántorodnak, elárulják és meggyűlölik egymást.

11 Sok hamis próféta támad, és sokakat megtévesztenek.

12 Mivel pedig megsokasodik a gonoszság, sokakban meghidegül a szeretet. 2Thessz 2,10; 2Tim 3,1-5

13 De aki mindvégig kitart, az üdvözül.

14 Isten országának ezt az evangéliumát pedig hirdetik majd az egész világon, bizonyságul minden népnek; és akkor jön el a vég.

15 Amikor tehát meglátjátok, hogy „a pusztító utálatosság” ott áll a szent helyen – erről beszélt Dániel próféta, aki olvassa, értse meg! –, Dán 9,27; 11,31; 12,11

16 akkor azok, akik Júdeában lesznek, meneküljenek a hegyekbe,

17 aki a ház tetején lesz, ne szálljon le, hogy kihozzon valamit,

18 és aki a mezőn lesz, ne térjen vissza, hogy elhozza felsőruháját.

19 Jaj a terhes és a szoptató anyáknak azokban a napokban!

20 Imádkozzatok, hogy ne kelljen sem télen, sem szombaton menekülnötök.

21 Mert olyan nagy nyomorúság lesz akkor, amilyen nem volt a világ kezdete óta mostanáig, és nem is lesz soha. Dán 12,1

22 Ha nem rövidíttetnének meg azok a napok, nem menekülne meg egyetlen halandó sem, de a választottakért megrövidíttetnek azok a napok.

Az Emberfia eljövetele

23 Akkor, ha valaki ezt mondja nektek: Íme, itt a Krisztus vagy amott – ne higgyétek el!

24 Mert hamis krisztusok és hamis próféták támadnak majd, nagy jeleket és csodákat tesznek, hogy így megtévesszék, ha lehet, a választottakat is. 2Thessz 2,9

25 Íme, előre megmondtam nektek.

26 Ha tehát azt mondják nektek: Íme, a pusztában van – ne menjetek ki! Íme, a belső szobákban van – ne higgyétek el!

27 Mert ahogyan a villámlás keletről támad, és ellátszik nyugatig, úgy lesz az Emberfiának az eljövetele is.

28 Ahol a tetem, oda gyűlnek a saskeselyűk. Jób 39,30

29 Közvetlenül ama napok nyomorúsága után pedig a nap elsötétedik, a hold nem fénylik, a csillagok lehullanak az égről, és az egek tartóoszlopai megrendülnek. Ézs 13,10; 34,4; Jel 6,12-17

30 És akkor feltűnik az Emberfiának jele az égen, akkor jajgat a föld minden nemzetsége, és meglátják az Emberfiát eljönni az ég felhőin nagy hatalommal és dicsőséggel. Dán 7,13-14; Jel 1,7

31 És ő elküldi angyalait nagy harsonaszóval, és összegyűjtik az ő választottait a négy égtáj felől, az ég egyik sarkától a másik sarkáig. 1Thessz 4,16; Ézs 27,13; Zak 2,10

32 Tanuljatok a fügefa példájából: amikor már zsendül az ága, és levelet hajt, tudjátok, hogy közel van a nyár.

33 Így ti is, amikor látjátok mindezt, tudjátok, hogy közel van ő, az ajtó előtt!

34 Bizony mondom nektek, hogy nem múlik el ez a nemzedék addig, amíg mindez meg nem történik.

35 Az ég és a föld elmúlik, de az én beszédeim nem múlnak el.

36 Azt a napot pedig és azt az órát senki nem tudja, sem az ég angyalai, sem a Fiú, hanem csak az Atya egyedül. 1Thessz 5,1-2

37 Mert ahogyan Nóé napjaiban történt, úgy lesz az Emberfia eljövetele is.

38 Mert amiképpen azokban a napokban, az özönvíz előtt, ettek, ittak, házasodtak és férjhez mentek egészen addig a napig, amelyen Nóé bement a bárkába,

39 és semmit sem sejtettek, míg el nem jött az özönvíz, és mindnyájukat el nem sodorta, úgy lesz az Emberfiának eljövetele is.

40 Akkor ketten lesznek a mezőn, az egyik felvétetik, a másik otthagyatik,

41 két asszony őröl a kézimalommal, az egyik felvétetik, a másik otthagyatik.

42 Vigyázzatok tehát, mert nem tudjátok, hogy melyik órában jön el a ti Uratok!

43 Gondoljatok arra, ha tudná a ház ura, hogy mikor jön el éjjel a tolvaj, akkor virrasztana, és nem hagyná, hogy betörjenek a házába. 2Pt 3,10; Jel 3,3

44 Ezért legyetek ti is készen, mert abban az órában jön el az Emberfia, amelyikben nem is gondoljátok! Jel 16,15

Az okos és a gonosz szolga

45 Ki tehát a hű és okos szolga, akit azért rendelt szolgái fölé az úr, hogy a maga idejében eledelt adjon nekik?

46 Boldog az a szolga, akit ilyen munkában talál ura, amikor megjön!

47 Bizony mondom nektek, hogy egész vagyona fölé rendeli őt.

48 Ha pedig az a gonosz szolga így szólna szívében: Késik az én uram –

49 és verni kezdené szolgatársait, és együtt enne és inna a részegesekkel;

50 megjön annak a szolgának az ura azon a napon, amelyen nem várja, és abban az órában, amelyben nem is gondolja;

51 akkor kettévágatja, és a képmutatók sorsára juttatja: ott lesz majd sírás és fogcsikorgatás.

...

Betűméret


Olvasási beállítások

Keresés a Bibliában