ZAKARIÁS KÖNYVE

6. fejezet

Látomás négy fogatról

1 Ismét föltekintettem, és láttam, hogy négy harci kocsi jön ki két hegy közül. Ezek a hegyek érchegyek voltak.

2 Az első kocsiba vörös lovak voltak fogva, a második kocsiba fekete lovak, Zak 1,8; Jel 6,1-8

3 a harmadik kocsiba fehér lovak, a negyedik kocsiba pedig erős, tarka lovak.

4 Megszólaltam, és ezt kérdeztem a velem beszélő angyaltól: Mik ezek, uram?

5 Az angyal így felelt nekem: Ezek a négy égtáj szelei, amelyek eddig az egész föld Ura előtt álltak, most pedig útjukra kelnek.

6 A fekete lovak észak földjére mennek, utánuk mennek a fehérek, a tarkák pedig dél földjére mennek.

7 Az erősek is előálltak, és indulni akartak, hogy bejárják a földet. Ezt mondta: Menjetek, járjátok be a földet! Be is járták a földet. Zak 1,10

8 Majd odakiáltott hozzám, és így szólt: Lásd, amelyek észak földjére mentek, megnyugtatták lelkemet észak földjén.

A babilóniai zsidók adománya a templomépítésre

9 Így szólt hozzám az Úr igéje:

10 Vedd át a fogságban maradtak adományát Heldajtól, Tóbijjától és Jedajától, akik Babilóniából jöttek. Menj el még ma Jósijjának, Cefanjá fiának a házához,

11 vedd át az ezüstöt és az aranyat, csináltass koronát, és tedd Jósua főpapnak, Jócádák fiának a fejére! Zak 3,5

12 Ezt mondd neki: Így szól a Seregek Ura: Van egy férfi, akinek Sarjadék a neve. Minden sarjadásnak indul a kezei alatt, ő felépíti majd az Úr templomát. Zak 3,8

13 Ő fogja felépíteni az Úr templomát, és nagy méltóságra emelkedik, trónra lép, és uralkodik. Egy pap is lesz mellette a trónon, és békés egyetértés lesz kettőjük között. Ézs 9,5-6

14 A korona pedig legyen ott az Úr templomában, hogy emlékeztessen Heldajra, Tóbijjára, Jedajára és Cefanjá fiának a jóságára.

15 Eljönnek azok is, akik távol laknak, és építik az Úr templomát. Akkor megtudjátok, hogy a Seregek Ura küldött engem hozzátok. Így lesz, ha engedelmesen hallgattok Isteneteknek, az Úrnak a szavára. Ézs 49,12; 60,10; Zak 2,13

...

Betűméret


Olvasási beállítások

Keresés a Bibliában