PÁL ELSŐ LEVELE A KORINTHUSIAKHOZ

16. fejezet

Az adakozás rendje

1 Ami a szentek javára folyó gyűjtést illeti, ti is úgy cselekedjetek, ahogyan azt Galácia gyülekezeteinek rendeltem. ApCsel 11,27-30; Róm 15,25; Gal 2,10

2 A hét első napján mindegyikőtök tegye félre és gyűjtse össze azt, ami tőle telik, hogy ne akkor történjék a gyűjtés, amikor odamegyek.

3 Amikor pedig megérkezem, azokat, akiket ti alkalmasnak találtok, elküldöm ajánlólevéllel, hogy adományotokat elvigyék Jeruzsálembe.

4 Ha pedig érdemes lesz, hogy én is elmenjek, eljönnek velem együtt.

Pál bejelenti látogatását

5 Hozzátok pedig akkor megyek, ha átutaztam Makedónián. Mert Makedónián átutazom, ApCsel 19,21; 20,1

6 de nálatok talán ott is maradok, vagy át is telelek, hogy ti indítsatok útnak, ahova majd megyek.

7 Mert nem most, átutazóban akarlak meglátogatni titeket, hanem remélem, hogy egy ideig ott is maradok nálatok, ha az Úr megengedi.

8 Efezusban pünkösdig maradok, ApCsel 19,8-10

9 mert nagy és sokat ígérő kapu nyílt ott előttem, de az ellenfél is sok. Kol 4,3

Timóteus ajánlása, Apollós kimentése

10 Ha pedig megérkezik Timóteus, legyen gondotok rá, hogy félelem nélkül tartózkodhasson nálatok, mert az Úr munkáját végzi ő is, akárcsak én.

11 Senki se nézze le tehát, hanem indítsátok útnak békességgel, hogy eljöjjön hozzám, mert várom őt a testvérekkel együtt. 1Tim 4,12

12 Ami pedig Apollós testvért illeti, nagyon kértem, hogy menjen el hozzátok a testvérekkel együtt, de semmiképpen sem akart most elmenni. De el fog menni, mihelyt alkalma lesz rá.

Intések és buzdítások

13 Vigyázzatok, álljatok meg a hitben, legyetek férfiak, legyetek erősek!

14 Minden dolgotok szeretetben menjen végbe!

15 Kérlek titeket, testvéreim, mivel tudjátok Sztefanász háza népéről, hogy ők Akhája zsengéje, és a szentek szolgálatára szánták magukat:

16 ti is engedelmeskedjetek az ilyeneknek, és mindazoknak, akik velük együtt szolgálnak és fáradoznak.

17 Örülök Sztefanász, Fortunátusz és Akhaikosz megérkezésének, mert ők távollétetekben pótolnak majd benneteket.

18 Mert felüdítették mind az én lelkemet, mind a tiéteket. Becsüljétek meg tehát az ilyeneket!

Befejező üdvözletek

19 Köszöntenek titeket Ázsia gyülekezetei. Sokszor köszönt titeket az Úrban Akvila és Priszka a házuknál levő gyülekezettel együtt.

20 Köszöntenek titeket a testvérek mindnyájan. Köszöntsétek egymást szent csókkal!

21 A köszöntést én írom, Pál, a saját kezemmel. Gal 6,11; Kol 4,18

22 Ha valaki nem szereti az Urat, legyen átkozott! Marana tha!

23 Az Úr Jézus kegyelme veletek!

24 Az én szeretetem legyen mindnyájatokkal a Krisztus Jézusban! Ámen.

...

Betűméret


Olvasási beállítások

Keresés a Bibliában