SÁMUEL MÁSODIK KÖNYVE

24. fejezet

Dávid népszámlálása

1 Újból megharagudott az Úr Izráelre. Felingerelte ellenük Dávidot, és ezt mondta: Menj, vedd számba Izráelt és Júdát!

2 A király pedig ezt mondta Jóábnak, hadserege parancsnokának: Járd be Izráel minden törzsét Dántól Beérsebáig, és számláld meg a népet, hadd tudjam meg, mekkora a nép!

3 Jóáb azonban ezt felelte a királynak: Szaporítsa meg Istened, az Úr a népet százannyira, mint amennyi most, és gyönyörködjék benne az én uram, királyom! De miért leli kedvét az ilyen dologban az én uram, királyom? 5Móz 1,11

4 A király szava azonban erősebb volt Jóábénál és a csapatparancsnokokénál. Elindult tehát Jóáb a csapatparancsnokokkal együtt a királytól, hogy megszámlálják Izráel népét.

5 Átkeltek a Jordánon, és Aróérnál ütöttek tábort, a várostól délre, Gád völgye közepén, majd Jazérba mentek.

6 Azután Gileádba és Tahtím földjére, Hodsíba mentek, majd Dán-Jaanba és Szidón környékére,

7 továbbá a megerősített Tíruszhoz mentek, meg a hivviek és kánaániak összes városába. Végül elérkeztek Júda déli vidékére, Beérsebába.

8 Miután bejárták az egész országot, kilenc hónap és húsz nap elteltével visszaérkeztek Jeruzsálembe.

9 Jóáb jelentette a királynak a népszámlálás eredményét: Izráelben nyolcszázezer kardforgató ember volt, Júdában pedig ötszázezer. 4Móz 1,46-47

10 Dávidot azonban furdalni kezdte a lelkiismeret, miután megszámláltatta a népet, ezért ezt mondta Dávid az Úrnak: Nagyot vétettem azzal, hogy ezt tettem! Most azért bocsásd meg, Uram, a te szolgád bűnét, mert igen esztelenül cselekedtem! 2Sám 12,13

Gád próféta elmondja az Úr büntetését

11 Reggel, amikor Dávid fölkelt, így szólt az Úr igéje Gád prófétához, Dávid látnokához:

12 Eredj, és mondd meg Dávidnak: Ezt mondja az Úr: Három lehetőséget adok neked; válassz közülük egyet, és én azt teszem veled.

13 Bement tehát Gád Dávidhoz, és tudtára adta ezt neki. Megkérdezte tőle: Hét esztendeig tartó éhínség jöjjön országodra? Vagy három hónapig kelljen menekülnöd a téged üldöző ellenség elől? Vagy három napig tartó dögvész legyen az országodban? Gondold végig, és döntsd el, milyen választ vigyek annak, aki engem küldött! Jer 24,10; Ez 6,11-12

14 Dávid ezt felelte Gádnak: Igen nehéz helyzetben vagyok. Inkább essünk az Úr kezébe, mert nagy az ő irgalma. Csak ember kezébe ne essem!

15 Az Úr tehát dögvészt bocsátott Izráelre aznap reggeltől fogva a kiszabott időig, és meghalt a nép közül hetvenezer ember Dántól Beérsebáig.

16 De amikor az angyal Jeruzsálem ellen nyújtotta ki a kezét, hogy elpusztítsa, bánkódni kezdett az Úr a veszedelem miatt, és ezt parancsolta az angyalnak, aki a nép között pusztított: Elég! Most már hagyd abba! Az Úr angyala ekkor éppen a jebúszi Arauná szérűje mellett volt. 2Móz 12,23; 2Krón 3,1

17 Amikor Dávid meglátta az angyalt, amint a népet irtotta, ezt mondta az Úrnak: Bizony én vétkeztem, és én követtem el bűnt, de az én nyájam nem követett el semmit. Sújtson le kezed inkább énrám és az én rokonságomra!

Dávid oltárt épít Arauná szérűjén

18 Gád még aznap elment Dávidhoz, és ezt mondta neki: Menj, és állíts oltárt az Úrnak a jebúszi Arauná szérűjén!

19 Elment tehát Dávid Gád szavai szerint, ahogyan megparancsolta az Úr.

20 Amikor Arauná kitekintett, és látta, hogy udvari embereivel a király közeledik hozzá, kiment Arauná, és arccal a földre borult a király előtt.

21 Azután megkérdezte Arauná: Miért jött szolgájához az én uram, királyom? Dávid így felelt: Azért, hogy megvegyem tőled ezt a szérűt; oltárt akarok itt építeni az Úrnak, hogy megszűnjék a népet ért csapás.

22 Arauná ezt mondta Dávidnak: Fogadja el az én uram, királyom, és áldozzon, ahogyan jónak látja! Nézd, van itt marha is az égőáldozathoz, a cséplőeszközök meg a marhák szerszámai pedig jók lesznek tűzifának.

23 Mindezt a királynak adja Arauná, ó, király! Majd így szólt Arauná a királyhoz: Legyen kegyelmes hozzád Istened, az Úr!

24 De a király ezt felelte Araunának: Így nem! Csak pénzért fogadom el tőled, mert nem akarok ingyen kapott égőáldozatot bemutatni Istenemnek, az Úrnak. Megvette tehát Dávid azt a szérűt és a marhákat ötven sekel ezüstért.

25 Majd oltárt épített ott Dávid az Úrnak, és égőáldozatokat meg békeáldozatokat mutatott be. Az Úr pedig megengesztelődött az ország iránt, és megszűnt a csapás Izráelben. 2Sám 21,14

...

Betűméret


Olvasási beállítások

Keresés a Bibliában