MÁTÉ EVANGÉLIUMA

13. fejezet

A magvető

1 Azon a napon kiment Jézus a házból, és leült a tenger partján,

2 de nagy sokaság gyűlt köré, ezért hajóba szállt, és leült; az egész sokaság pedig a parton állt.

3 Azután elmondott nekik sok mindent példázatokban: Íme, kiment a magvető vetni,

4 és amint vetette a magot, néhány az útfélre esett, jöttek a madarak, és felkapkodták azokat.

5 Más magok köves helyre estek, ahol kevés volt a föld, és azonnal kihajtottak, mert nem voltak mélyen a földben;

6 de amikor a nap felkelt, megperzselődtek, és mivel nem volt gyökerük, kiszáradtak.

7 Más magok tövisek közé estek, és amikor a tövisek megnőttek, megfojtották azokat.

8 A többi viszont jó földbe esett, és termést hozott: az egyik százannyit, a másik hatvanannyit, a harmadik harmincannyit.

9 Akinek van füle, hallja!

10 A tanítványok odamentek hozzá, és megkérdezték tőle: Miért beszélsz nekik példázatokban?

11 Ő így válaszolt: Mert nektek megadatott, hogy ismerjétek a mennyek országának titkait, azoknak pedig nem adatott meg.

12 Mert akinek van, annak adatik, és bővelkedik, akinek pedig nincs, attól még az is elvétetik, amije van.

13 Azért beszélek nekik példázatokban, mert látván nem látnak, és hallván nem hallanak, és nem értenek,

14 és beteljesedik rajtuk Ézsaiás jövendölése: „Hallván halljatok, de ne értsetek, látván lássatok, de ne ismerjetek! Ézs 6,9-10; ApCsel 28,26-27

15 Mert megkövéredett e nép szíve, fülükkel nehezen hallanak, szemüket behunyták, hogy szemükkel ne lássanak, fülükkel ne halljanak, szívükkel ne értsenek, hogy meg ne térjenek, és meg ne gyógyítsam őket.”

16 A ti szemetek pedig boldog, mert lát, és fületek boldog, mert hall.

17 Bizony mondom nektek, hogy sok próféta és igaz ember kívánta látni, amiket ti láttok, de nem látták, és hallani, amiket ti hallotok, de nem hallották. 1Pt 1,10; Zsid 11,13

18 Ti azért halljátok meg a magvető példázatát!

19 Mindazokhoz, akik hallják a mennyek országának igéjét, és nem értik, eljön a gonosz, és elragadja azt, ami szívükbe van vetve: ez az útfélre esett mag.

20 A köves talajra esett mag pedig az, aki hallja az igét, és azonnal örömmel fogadja,

21 de valójában nincs gyökere, nem állhatatos: mihelyt nyomorúság vagy üldözés támad az ige miatt, azonnal elbukik.

22 A tövisek közé esett mag pedig az, aki hallja az igét, de e világ gondja és a gazdagság csábítása megfojtja az igét, és terméketlen lesz. 1Tim 6,9

23 A jó földbe esett mag pedig az, aki hallja és érti az igét, és termést hoz: az egyik százannyit, a másik hatvanannyit, a harmadik harmincannyit.

A búza és a konkoly

24 Más példázatot is mondott nekik: Hasonló a mennyek országa ahhoz az emberhez, aki jó magot vetett a szántóföldjébe.

25 De amíg az emberek aludtak, eljött az ellensége, konkolyt vetett a búza közé, és elment.

26 Amikor a vetés szárba szökkent, és kezdett kalászt hozni, látható lett a konkoly is.

27 A szolgák ekkor odamentek a gazdához, és ezt mondták neki: Uram, te jó magot vetettél a földedbe. Honnan került hát bele a konkoly?

28 Ő pedig így felelt: Valamelyik ellenségem tette ezt! A szolgák erre megkérdezték: Akarod-e, hogy elmenjünk, és összeszedjük a konkolyt?

29 Ő azonban így válaszolt: Nem, mert amíg a konkolyt szednétek, kiszaggatnátok vele együtt a búzát is.

30 Hadd nőjön együtt mind a kettő az aratásig, és majd az aratás idején szólok az aratóknak: Szedjétek össze először a konkolyt, kössétek kévébe, és égessétek el, a búzát pedig gyűjtsétek be csűrömbe! Jel 14,15

A mustármag és a kovász

31 Más példázatot is mondott nekik: Hasonló a mennyek országa a mustármaghoz, amelyet vesz az ember, és elvet a szántóföldjébe.

32 Ez ugyan kisebb minden magnál, de amikor felnő, nagyobb minden veteménynél, és fává lesz, úgyhogy eljönnek az égi madarak, és fészket raknak ágai között. Dán 4,9.18; Ez 17,23; 31,6

33 Más példázatot is mondott nekik: Hasonló a mennyek országa a kovászhoz, amelyet vesz az asszony, belekever három mérce lisztbe, míg végül az egész megkel.

34 Mindezt példázatokban mondta el Jézus a sokaságnak, és példázat nélkül semmit nem mondott nekik,

35 hogy beteljesedjék, amit az Úr mondott a próféta által: „Példázatokra nyitom meg számat, a világ kezdete óta rejtett dolgokat jelentek ki.” Zsolt 78,2

A búza és a konkoly példázatának értelme

36 Ekkor elbocsátotta a sokaságot, és bement a házba, tanítványai pedig ezzel a kéréssel fordultak hozzá: Magyarázd meg nekünk a szántóföldben nőtt konkoly példázatát!

37 Ő pedig így válaszolt nekik: Az, aki a jó magot veti, az Emberfia,

38 a szántóföld a világ, a jó mag a mennyek országának fiai, a konkoly a gonosz fiai,

39 az ellenség, aki elvetette a konkolyt, az ördög; az aratás a világ vége, az aratók pedig az angyalok.

40 Ahogyan tehát a konkolyt összegyűjtik és megégetik, úgy lesz a világ végén.

41 Az Emberfia elküldi majd angyalait, és összegyűjtenek országából minden botránkozást okozót és gonosztevőt,

42 és a tüzes kemencébe vetik őket: ott lesz majd sírás és fogcsikorgatás. Jel 19,20

43 Akkor majd az igazak fénylenek Atyjuk országában, mint a nap. Akinek van füle, hallja! Dán 12,3

Az elrejtett kincs, az igazgyöngy és a háló

44 Hasonló a mennyek országa a szántóföldben elrejtett kincshez, amelyet az ember, miután megtalált, elrejt, majd örömében elmegy, eladja mindenét, amije van, és megveszi azt a szántóföldet. Fil 3,7

45 Hasonló a mennyek országa a kereskedőhöz is, aki szép gyöngyöket keres.

46 Amikor egy nagy értékű gyöngyre talál, elmegy, eladja mindenét, amije van, és megvásárolja azt. Péld 8,10-11

47 Hasonló a mennyek országa a tengerbe kivetett hálóhoz is, amely mindenféle halat összegyűjt.

48 Amikor megtelik, kivonják a partra, és nekiülve a jókat edényekbe gyűjtik, a hitványakat pedig kidobják.

49 Így lesz a világ végén is: eljönnek az angyalok, és kiválogatják a gonoszokat az igazak közül,

50 és a tüzes kemencébe vetik őket, ott lesz majd sírás és fogcsikorgatás.

51 Megértettétek mindezt? – kérdezte tőlük Jézus. Azok így válaszoltak: Igen.

52 Ő pedig ezt mondta nekik: Azért minden írástudó, aki tanítványává lett a mennyek országának, hasonló ahhoz a házigazdához, aki újat és ót hoz elő kamrájából.

Jézus Názáretben

53 Miután Jézus elmondta ezeket a példázatokat, továbbment onnan.

54 És hazájába érve úgy tanította őket a zsinagógájukban, hogy megdöbbenve mondták: Honnan van benne ez a bölcsesség és a csodatevő erő?

55 Vajon nem az ácsmester fia ez? Nem az ő anyját hívják Máriának, testvéreit pedig Jakabnak, Józsefnek, Simonnak és Júdásnak?

56 És a húgai nem itt élnek-e valamennyien? Ugyan honnan van benne mindez?

57 És megbotránkoztak benne, Jézus pedig így szólt hozzájuk: Sehol sem vetik meg a prófétát, csak saját hazájában és a maga házában.

58 Nem is tett ott sok csodát hitetlenségük miatt.

...

Betűméret


Olvasási beállítások

Keresés a Bibliában