A ZSOLTÁROK KÖNYVE

18. fejezet

Győzelmi ének

1 A karmesternek: Dávidé, az Úr szolgájáé, aki akkor mondta el ennek az éneknek a szavait az Úrnak, amikor valamennyi ellensége hatalmából és Saul kezéből kimentette őt az Úr.

2 Ezt mondta: Szeretlek, Uram, erősségem!

3 Az Úr az én kőszálam, váram és megmentőm, Istenem, kősziklám, nála keresek oltalmat, pajzsom, hatalmas szabadítóm, fellegváram!

4 Az Úrhoz kiáltok, aki dicséretre méltó, és megszabadulok ellenségeimtől.

5 Körülvettek a halál kötelei, pusztító áradat rettent engem. Zsolt 116,3

6 A sír kötelei fonódtak rám, a halál csapdái meredtek rám.

7 Nyomorúságomban az Úrhoz kiáltottam, segítségért kiáltottam Istenemhez. Meghallotta hangomat templomában, kiáltásom a fülébe jutott.

8 Megrendült és rengett a föld, a hegyek alapjai megremegtek, megrendültek, mert haragra gyúlt.

9 Füst jött ki orrából, szájából emésztő tűz, parázs izzott benne. 2Móz 19,18

10 Lehajlította az eget, és leszállt, homály volt lába alatt. Zsolt 144,5-7

11 Kerúbon ülve repült, szelek szárnyán suhant.

12 A sötétséget tette rejtekévé maga körül, mint egy sátrat, a sötét vizeket, a gomolygó fellegeket.

13 Az előtte levő fényözönből előtörtek fellegei jégesővel és tüzes parázzsal.

14 Dörgött az Úr az égben, mennydörgött a Felséges jégesővel és tüzes parázzsal.

15 Kilőtte nyilait, és szétszórta, tömérdek villámot röpített ki.

16 Láthatóvá váltak a vizek medrei, és feltárultak a világ alapjai dorgálásodtól, Uram, haragod szelének fúvásától.

17 Lenyúlt a magasból, és fölvett, a nagy vizekből kihúzott engem.

18 Megmentett engem ellenségem hatalmától, gyűlölőimtől, bár erősebbek nálam.

19 Rám törhetnek a veszedelem napján, de az Úr az én támaszom.

20 Tágas térre vitt ki engem, megmentett, mert gyönyörködik bennem.

21 Igazságom szerint bánt velem az Úr, kezem tisztasága szerint jutalmazott engem. 1Kir 3,6; 15,5

22 Hiszen vigyáztam az Úr útjára, és Istenemet nem hagytam el hűtlenül.

23 Minden törvényére ügyeltem, rendelkezéseitől nem tértem el.

24 Feddhetetlen voltam előtte, és őrizkedtem a bűntől.

25 Igazságom szerint jutalmazott meg az Úr, kezem tisztasága szerint, amit jól lát.

26 A hűségeshez hűséges vagy, a feddhetetlen emberhez feddhetetlen. Mt 5,7

27 A tisztához tiszta vagy, de a hamisnak ellenállsz.

28 Az elesett népet megsegíted, de a kevély tekintetűeket megalázod. Jób 22,29

29 Mert te gyújtasz nekem mécsest, Uram; az én Istenem fénysugarat küld nekem a sötétbe. Zsolt 132,17; 112,4

30 Veled a rablóknak is nekirontok; ha Isten segít, a kőfalon is átugrom.

31 Isten útja tökéletes, az Úr beszéde színigaz. Pajzsa mindazoknak, akik hozzá menekülnek. Péld 30,5

32 Van-e Isten az Úron kívül? Van-e kőszikla Istenünkön kívül?

33 Isten ruház föl engem erővel, ő teszi tökéletessé utamat.

34 Lábamat a szarvaséhoz hasonlóvá teszi, magaslatokra állít engem. Hab 3,19

35 Ő tanítja kezemet a harcra, karjaim ércíjat feszítenek. Zsolt 144,1

36 Oltalmazó pajzsodat átadtad nekem, jobbod támogat engem, sokszor lehajoltál hozzám.

37 Biztossá teszed lépteimet, és nem inognak bokáim.

38 Üldözöm és utolérem ellenségeimet, nem térek vissza, míg nem végzek velük. 2Sám 8,1-14; 12,29-31

39 Szétzúzom őket, nem tudnak fölkelni, lábam elé hullanak.

40 Fölruháztál erővel a harcra, térdre kényszerítetted támadóimat.

41 Megfutamítottad ellenségeimet, és gyűlölőimet elpusztíthattam.

42 Kiáltoznak, de nincs szabadító, az Úrhoz kiáltanak, de nem válaszol.

43 Összezúzom őket, mint a szélhordta port, széttaposom, mint az utca sarát.

44 Megmentesz engem a lázadó néptől, népek fejévé teszel engem. Olyan nép szolgál nekem, amelyhez nem volt közöm.

45 Engedelmesen hallgatnak rám, idegenek hízelegnek nekem, 2Sám 8,9-10

46 mert elepedtek az idegenek, és reszketve bújnak elő rejtekükből.

47 Él az Úr, áldott az én kősziklám, magasztaltassék szabadító Istenem!

48 Bosszút áll értem az Isten, és népeket rendel alám.

49 Megmentesz ellenségeimtől, sőt támadóim fölé emelsz, és megszabadítasz az erőszakoskodóktól.

50 Ezért magasztallak, Uram, a népek között, zsoltárt éneklek nevednek, Róm 15,9

51 mert nagy győzelmet adtál királyodnak, hűséges maradtál fölkentedhez, Dávidhoz és utódaihoz örökké. 2Sám 7,12-16

...

Betűméret


Olvasási beállítások

Keresés a Bibliában