MÓZES MÁSODIK KÖNYVE

34. fejezet

Új kőtáblák

1 Azután azt mondta az Úr Mózesnek: Faragj két kőtáblát, az előbbiekhez hasonlókat! Én pedig majd felírom a táblákra azokat az igéket, amelyek az előbbi táblákon voltak, amelyeket összetörtél. 2Móz 24,12; 32,19

2 Reggelre légy készen! Aztán jöjj fel reggel a Sínai-hegyre, és állj ott elém a hegy csúcsán!

3 Ne jöjjön fel veled senki, ne is mutatkozzék senki az egész hegyen, se juhok, se marhák ne legeljenek a hegy tövében!

4 Faragott tehát Mózes két kőtáblát, az előbbiekhez hasonlókat, majd korán reggel fölment a Sínai-hegyre, ahogyan megparancsolta neki az Úr, és kezében vitte a két kőtáblát.

5 Ekkor leszállt felhőben az Úr. Mózes pedig odaállt mellé, és segítségül hívta az Úr nevét.

6 Elvonult előtte az Úr, és így mondta azt ki: Az Úr, az Úr irgalmas és kegyelmes Isten! Türelme hosszú, szeretete és hűsége nagy! 2Móz 20,5-6; 4Móz 14,18; 5Móz 5,9-10; 7,9-10

7 Megtartja irgalmát ezer nemzedéken át, megbocsátja a bűnt, hitszegést és vétket. Bár nem hagyja egészen büntetés nélkül, hanem megbünteti az atyák bűnéért a fiakat és a fiak fiait is három, sőt négy nemzedéken át.

8 Mózes sietve a földig hajolt, leborult,

9 és ezt mondta: Ó, Uram, ha elnyertem jóindulatodat, járj közöttünk, Uram! Mert bár keménynyakú nép ez, bocsásd meg mégis bűnünket és vétkeinket, és tégy tulajdonoddá bennünket!

Isten szövetsége hűséget követel

10 Az Úr pedig ezt mondta: Én most szövetséget kötök. Olyan csodákat teszek egész néped előtt, amilyenek nem történtek sehol a földön, egyetlen nép között sem. Meglátja majd az Úr tetteit az egész nép, amely között vagy, mert veled együtt félelmetes dolgokat fogok véghezvinni. 2Móz 19,5

11 Jegyezd meg jól, amit most parancsolok neked! Kiűzöm előled az emóriakat, a kánaániakat, a hettitákat, a perizzieket, a hivvieket és a jebúsziakat.

12 Vigyázz, ne köss szövetséget annak az országnak a lakosaival, ahová bemész, nehogy csapdává váljanak köztetek!

13 Sőt romboljátok le oltáraikat, törjétek össze szent oszlopaikat, és vágjátok ki szent fáikat! 5Móz 16,21

14 Ne imádj másik istent, mert az Úr, akinek Féltőn-szerető a neve, féltőn szerető Isten. 2Móz 20,5

15 Nehogy szövetséget köss annak az országnak a lakosaival, mert amikor paráználkodnak isteneikkel, és áldoznak isteneiknek, téged is meghívnak, és enni fogsz áldozataikból.

16 Ne végy feleséget fiaidnak leányaik közül, mert amikor leányaik paráználkodnak isteneikkel, fiaidat is paráználkodásra csábítják az ő isteneikkel.

17 Ne csinálj magadnak öntött istenszobrot! 2Móz 20,4; 3Móz 19,4; 5Móz 5,8; 27,15

18 Tartsd meg a kovásztalan kenyér ünnepét! Hét napig egyél kovásztalan kenyeret, ahogyan megparancsoltam neked, az ábíb hónap megszabott idején, mert ábíb hónapban jöttél ki Egyiptomból. 2Móz 12,20

19 Enyém legyen mindaz, ami megnyitja anyja méhét: minden hím jószágod, ha marhád vagy juhod elsőszülöttje! 2Móz 13,2

20 De a szamár elsőszülöttjét juhon váltsd meg! Ha nem váltod meg, szegd nyakát! Minden elsőszülött fiút válts meg! Senki se jelenjék meg előttem üres kézzel! 2Móz 13,13

21 Hat napon át dolgozz, de a hetedik napon pihenj meg, még szántáskor és aratáskor is pihenj! 2Móz 20,9-10

22 Tartsd meg a hetek ünnepét, amikor búzád első termését aratod, és a betakarítás ünnepét az esztendő fordulóján. 3Móz 23,15-21.39-43; 4Móz 28,26-31

23 Évente háromszor jelenjék meg minden férfi az Úristennek, Izráel Istenének színe előtt!

24 Mert népeket űzök ki előled, kiterjesztem határaidat, és senki sem kívánja meg országodat, amikor évente háromszor fölmész, hogy megjelenj az Úrnak, a te Istenednek színe előtt.

25 A nekem szánt áldozat vérét ne ontsd ki kovászos étel mellett, és ne maradjon meg másnap reggelre a páskaünnep áldozata! 2Móz 12,10

26 Földed első termésének legjavát vidd el Istenednek, az Úrnak házába! Ne főzz gödölyét anyjának tejében! 5Móz 26,2

27 Azután ezt mondta az Úr Mózesnek: Írd le ezeket az igéket, mert ezeknek az igéknek alapján kötöttem szövetséget veled és Izráellel!

28 Mózes negyven nap és negyven éjjel volt ott az Úrnál. Kenyeret nem evett, vizet sem ivott. És felírta a táblákra a szövetség igéit, a tíz igét.

Mózes arca sugárzik

29 Azután lejött Mózes a Sínai-hegyről; a bizonyság két táblája Mózes kezében volt, amikor lejött a hegyről. Azt azonban nem tudta Mózes, hogy arcbőre sugárzóvá vált, amikor Istennel beszélt. 2Kor 3,7-16

30 Amikor Áron és Izráel fiai mind meglátták, hogy sugárzik Mózes arcbőre, nem mertek odamenni hozzá.

31 Mózes azonban odahívta őket, és akkor Áron meg a közösség vezetői mind visszatértek hozzá, Mózes pedig beszélt velük.

32 Azután odamentek hozzá Izráel fiai is mind, ő pedig megparancsolta nekik mindazt, amit az Úr mondott el neki a Sínai-hegyen.

33 Miután mindent elmondott nekik, leplet tett Mózes az arcára.

34 Valahányszor bement Mózes az Úr színe elé, hogy beszéljen vele, levette a leplet, amíg ki nem jött. Azután kijött, és elmondta Izráel fiainak mindazt, amit parancsként kapott.

35 És mivel Izráel fiai látták, hogy Mózes arcbőre sugárzik, ismét arcára borította Mózes a leplet, amíg be nem ment, hogy Istennel beszéljen.

...

Betűméret


Olvasási beállítások

Keresés a Bibliában